„Elbódulva a rengeteg vadonban…” Hommage Dante Alighieri – Gárdonyi Géza
Akár kvízkérdés is lehetne – Melyik ismert világirodalmi alkotás indul ezekkel a sorokkal: „Javakoromban voltam, mikor egyszer / Az erdőn járva utat tévesztettem / S elbódulva a rengeteg vadonban / Sötét nagy fák közt találtam magam...”? S talán nem tévednénk nagyot, ha feltételeznénk, hogy többen is lennének, akik olvasásuk közben – kis keresgélés után – bátortalanul megkérdeznék: Dante? Isteni színjáték? Csak az zavarná őket, hogy az elbeszélő költemény – így annak első éneke is, a Pokol – nyelvünkön Babits Mihály közel százéves magyarításában kanonizálódott („Az emberélet útjának felén / Egy nagy sötétlő erdőbe jutottam…”), amire a feladatul kapott szövegrész emlékeztet is valamelyest, noha jócskán el is tér tőle. S még az is lehet, hogy – különösen a költemény idősebb olvasói egyikében-másikában a Pokol Babits előtti magyarítói közül esetleg még Szász Károly neve is felrémlik, de szinte bizonyosra vehető, hogy Gárdonyi Gézáé – akinek ez év októberében emlékezünk meg halála 100. évfordulójáról – senkinek nem jutna eszébe. Pedig 1806-tal kezdődően már előtte is nekiveselkedtek vagy féltucatnyian a Commediának (Dante művének eredeti címe ez), jelesül Döbrentei Gábor, Császár Ferenc, Bálinth Gyula, Arany János, Angyal (Engel) János, s a már említett Szász Károly, ahogy Babits mind közül legismertebb magyarításánál sem áll(t) meg a sor, s az folytatódik Weöres Sándor fordítástöredékével, továbbá Szabadi Sándorral, Baranyi Ferenccel, Simon Gyulával, egészen máig: Nádasdy Ádám 2016-os, rímtelen jambusú átültetéséig, fordításáig.
Az Egri csillagok, a Láthatatlan ember vagy az Isten rabjai írója még e jelentős regényei előtt, de már A lámpás után történt; úgymond kedvtelésből tekintett be 1896-ban – olaszul tanult épp – Dante Poklába, Szász Károly után tizenegy, ám Babits Mihály előtt tizenhat évvel. Vállalkozásának érdekessége – melyről bár később Babits is elismeréssel szólt, s melyért a Milánói Tudományos és Irodalmi Akadémia még ugyanabban az évben tiszteletbeli tagjául választotta őt –, hogy ahhoz Gauss Viktor nyersfordítását is használta, ám a nehezebben értelmezhető részeket erősen lerövidítette, vagy egyszerűen kihagyta. Vagyis népművelői, néptanítói ösztöne ez esetben (is) erősebbnek bizonyult tökéletességigényénél, s bevallottan „népszerű, ponyván árulható, olcsó kiadásnak szánta” munkáját, „amit mindenki megérthet”, mondván, hogy akik ennél többet igényelnek, azoknak ott van Szász Károly fordítása.
Mindezek mellett összefügg Gárdonyinak – alias Dante Gézának? – ez a vállalkozása egy másik tervével, amire a műhöz írt előszavában közvetlenül is utalt („a Pokol körképnek egy olcsón árulható Dante-fordításra volt szüksége”): Feszty Árpád „körképvállalata” mintájára, melynek 1894 tavaszától egy éven át egyébként a titkára volt – a Pokol megfestésére a következő évben maga is létrehozott egy vállalkozást, amely azonban – jóllehet 1896-ban egy erre a célra épített városligeti pavilonban gyorsan elő is állítottak társaival egy kritikusai szerint balul sikerült Dante-körképet – hamarosan kudarcba fulladt. Igaz, Gárdonyi „Menjen a pokolba!’’- szerű, a városban terjesztett reklámszövegei megtehették a hatásukat, hiszen körképüket már az első hónapban több mint százezren tekintették meg. Mégis lehet, e vállalkozásával Gárdonyi, mint életében előtte is, utána is annyiszor, „Az erdőn járva utat tévesztett” (mint az annak idején ugyancsak elhíresült Göre Gábor-könyveivel is), de lehet, épp a magyar irodalom és művelődés nagy hasznára, mert írónkat gyaníthatóan épp ezek a sorozatos „úttévesztései” vezették el későbbi örökérvényű műveihez, s a Babits-fordításabeli „igaz út” megleléséhez is…
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
