A legmagasabb magyar és szlovák állami, illetve irodalmi díjakkal kitüntetett Grendel Lajos személyében – aki születésének idei 75., illetve halálának 5. évfordulója alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás megnyitójára ma, itt, a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában összegyűltünk – köztudomásúlag azt a csehszlovákiai, szlovákiai magyar írót tisztelhettük, tisztelhetjük, aki – a múlt század 1980-as éveitől – elsőként törte át a kisebbségilétbe-szorítottság falait, s vált az egyetemes magyar irodalom és irodalmi értékrend elismert, kanonizált és kánonformáló alkotójává. Erre, s érdekességként, itt most csak annyit, mivel talán kevesen tudnak róla, hogy egy, két éve Párizsban franciául megjelent 20. századi magyar novellaantológiában Grendel – Ady Endre, Bíró Lajos, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Jókai Mór, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Márai Sándor és Örkény István mellett – képviseli a kortárs magyar prózát. De nemcsak munkássága és művei hatókörével lépett túl a kisebbségi lét s anyanyelvi közössége határain, hanem azzal is, hogy a szlovákiai magyar írók közt az első, akinek művei Európa számos országában és közel tucatnyi nyelven megjelentek (a szlovák mellett franciául, angolul, olaszul, németül, oroszul, lengyelül, szerbül stb.). Ugyanekkor amellett, hogy sikerült kilépnie a honosságából és anyanyelvéből fakadó nyelvi korlátok közül, ez idáig szintén egyedüliként – szlovákiai magyar író létére – kora szlovák irodalmi és közéletének is nemcsak egyenrangú, hanem kiemelkedő alkotójává, szereplőjévé tudott válni. Ami összmagyar viszonylatban is páratlan, hogy valakit két – a magyar mellett egy más nyelvű –, sőt, három – a magyar, a szlovákiai magyar és a szlovák – irodalom is a magáénak valljon és annak meghatározó alkotói között tartson számon.
Az pedig most külön öröm lehet a számunkra, hogy írónk egy újabb nyelven jelenik meg a mai napon: a képzőművészetén, s eddigi gazdag értelmezési tartományokat feltáró recepciója is tovább bővül: az itt kiállító művészek többtucatnyi Grendel-értelmezésével. A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület ez év elején kiírt, Grendel ’75 képzőművészeti pályázata ugyanis lehetővé tette, hogy – néhány novellájának televíziós feldolgozása, illetve megfilmesítési kísérlete mellett – barátunk immár a nyelv keretei közül is kilépjen, és írói világa – öt ország (Csehország, Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia) pályázatunkra jelentkező 121 képzőművésze révén – egy univerzális dimenzióba, a képzőművészetébe is áthelyeződhessen.
Mielőtt azonban megtekintenénk pályázatunk itt kiállított darabjait, hadd tegyek még egy kitérőt! Azt ugyanis tudjuk, hogy Grendel Lajost milyen erős érzelmi szálak fűzték a zenéhez, ezen belül is a rockhoz, s hogy például a Led Zeppelin együttes – gondolkodását, kötődéseit, ízlésének alakulását illetően – kezdettől milyen erős hatást gyakorolt rá. Arról viszont egyelőre nem tudni, legalábbis szépirodalmi és publicisztikai írásaiban, emlékirataiban, naplótöredékeiben egyelőre nem találtuk nyomát, hogy – a filmen kívül – az egyéb művészeti ágakhoz: a színházhoz vagy a képzőművészethez milyen viszony fűzte, illetve beszélhetünk-e ilyesmiről. Jelenleg ugyanis csak egyetlen írását ismerjük, mely képzőművészetről, pontosabban: képzőművészről szól, aki pedig a „kassai Chagall” – vagy ahogy a szlovák művészettörténet nevezi: a „szlovák Chagall” –, Jakoby Gyula (aki egyébként sose tanult meg szlovákul rendesen), s amely a magyar művészettörténet-írás által e rangján alul kezelt festő otthonában tett közös műterem-látogatásunk felkavaró élménye nyomán született meg benne. Igen ám, csakhogy ebben sem szorosan a képzőművészetről szól, s nem Jakoby festményeinek káprázatos gazdagságú, szédítő mélységű világát járja körül, nem azt értelmezi elsődlegesen, hanem az 1970–1980- as évek szlovákiai magyar szellemi életének sivárságát és kisszerűségét ostorozza, melynek figyelme rendre elsiklott mindazon kísérletek és teljesítmények fölött, amelyek elütöttek a kisebbségi lét- és hagyományfelfogás provinciálisba süppedő nyelvétől és bevett sémáitól. Azaz Jakoby európai szintű művészete kapcsán is – nem kis részt a szlovákiai magyar irodalomnak címezve mondanivalóját – a korabeli szlovákiai magyar szellemi állapotokat ostorozza, melyek messze nem kedveznek az olyan nyelvnek, amellyel a Jakobyéhoz hasonló rendhagyó művészi teljesítmények egyáltalán megragadhatók, le- és körülírhatók lennének. Vagyis Grendel ezzel a látszólag képzőművészeti tárgyú írásával is saját írói ars poeticáját igyekszik körülírni és meghatározni.
Ma pedig, e mostani kiállításon annak lehetünk tanúi, a képzőművészet egyetemes nyelvén és eszközeivel hányféle megközelítése, értelmezése lehet írói világának, felfogásának, világképének. Pontosabban ez az 1900-as évek közép-európai történéseinek abszurdjában – írónk telitalálatos szóleleményével: abszurdisztáni világában – gyökerező szemlélete hányféle kifejezést nyerhet napjaink, már írónk utáni valóságában. Illetve itt, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum által biztosított közösségi térben, ahol annak is szemtanúi lehetünk, milyen narratívával és hogyan beszélhetjük el és tehetjük a magunkévá egymás történeteit, még ha azok egymástól bizonyos értelemben független valóságokat mondanak is el. Mert egy biztos: végigtekintve világunk mai állapotán, történésein, értéktévesztésein és értékvesztésein, értelmezési vitáin, egyre több olyan eligazodási pontot talál(hat)unk visszanézve, melyek napjainkban is irányt szabhatnának utunknak, döntéseinknek. S itt most őt, Grendel Lajost, egyik ars poetica-szerű megállapítását idézném: „számtalan módon lehet írni”, mondta egy helyt, csak ideológiák szerint nem, mert „az ideológiák mindig a szabadság ilyen-amolyan korlátozását hozzák magukkal”. Másképpen: „a szabadság az, amikor a leírt szöveg meggyőzi az olvasót”, azaz, itt, esetünkben: a kép a szemlélőjét. Amit pedig itt látunk, mindaz: változatok a szabadságra. A világ, világunk – s Grendel Lajos világának – szabad, gúzsok, koncepciók és prekoncepciók, ideológiák alól felszabadult, felszabadított értelmezésére. Változatok a szabad emberre…
És még valamit. Pályázati felhívásunkra meglepően sok arckép, illetve karikatúra született Grendelről. Ami felvetette bennem a kérdést: nem a könnyebbik megoldást jelenti-e ez? Ám rögtön észre kellett vennem azt is, hányféle Grendel-arc néz vissza ránk ezekről a falakról… És látnom kell: ugyanannyi, ahányan nézik őt. Azazhogy egyetlen arcnak is hányféle olvasata, és ugyanannak a valóságnak is hányféle értelmezése lehetséges… Ami esetünkben azt is jelenti: annyi, ahány olvasója-értelmezője van világunknak, valóságunknak és írónknak: Grendel Lajosnak.
Elhangzott Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeumban, 2023. október 12-én
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
