Az 1848/49-es szabadságharc tisztikaráról fontos könyvet író Bona Gábor 1998- ban így foglalja össze életútját:
„bölöni RÁCZ SÁNDOR. R. Sándor székely nemes és Forró Mária fia. (Sepsi-) Angyalos, Háromszék, 1823. (1826.?), ref. Gazdálkodó. Nőtlen. (Később megnősült.) Előbb a 15. Mátyás huszárezredben szolgál. Tizedes ui., 1849. jún. 9: hadnagy a Nagyszebenben alakuló, későbbi 135. honvédzászlóaljnál. A tartalék hadtesttel Világosnál teszi le a fegyvert. 1849. aug. 27. Aradon besorozzák a 18. gyalogezredhez. 1851. nov. 30. elbocsátják. 1867. özvegye Bölönben gazdálkodik, a Rikán belüli Honvédegylet tagja.”
Összegabalyított életút
Mára viszont pontosan ismerjük születési évét. A háromszéki szabadságharcosok történetével mélyebben foglalkozó Demeter Lajos és Demeter László közli azt az iratot, amely szerint Rácz Sándor 1892-ben, „anyakönyv hiányában [honvéd]nyugdíjért leendő folyamodás végett tanúkkal igazolta, hogy ő Rácz Sándor és Forró Mária fia, aki 1826-ban született, Angyaloson”. Demeter Lajos szerint azért lehetett szükség ezen eljárásra, mert 1827-ben tűz martalékává vált az angyalosi anyakönyv. Rácz bevallásának hitelét támasztja alá az is, hogy Bölönben születésére vonatkozó bejegyzés az anyakönyvekben nincs (Bedő Áron, illetve Tana Gyula adata). A Rácz által megadott adatok hitelességét nincs miért kétségbe vonnunk.
Bona ugyanakkor azt állítja, hogy Rácz 1867-ben halott, ami nyilvánvalóan ellentétben áll azzal, hogy még 1892-ben is él. Ezek után kikértük a Honvéd Segélyegylet 1868/3463-as számú, hivatkozott dossziéját, ebből az derül ki, hogy a két Demeternek van igaza: 1867-ben ő maga kéri az 1848/49-es honvédeknek járó állami segélyt, és ő maga az özvegy (nem a felesége):
„Neve és legutóbbi állása: Rácz Sándor honvédalhadnagy
Él-e vagy meghalt? Él.
Jelenlegi foglalkozása. A család létszáma és állapota: Birtokos – gazdászat. Özvegy, gyermektelen.
Illetőségi hely: Bölön
Ki által és mikor neveztetett ki? Bem erdélyi főhadvezér által 1849-ben alhadnagynak.
Keresetképtelen-e vagy rokkanttá vált-e, és hol? Keresetképes.”
Mára még többet tudunk Rácz Sándor életéről, köszönhetően Bedő Áronnak, aki annak a Máthé Samunak az unokája, aki Ráczék házát örökölte, s aki Rácz második feleségének unokaöccse volt (erről bővebben lásd Vajda Anna Noémi: Máthé Samu, Bölön naiv költője. Erdélyi Előretolt Helyőrség, 42. szám /2021. november/). Bedő Áron rendelkezésünkre bocsájtotta a falu anyakönyvéből kikért bejegyzést Rácz Sándor elhalálozását illetően:
Bejelentő: Bíró Lajos. Anyakönyvvezető: Tana Albert. Az elhalálozás ideje: 1913. május 6. du. 8 óra. Az elhalt családi és utóneve, állása (foglalkozása) és lakhelye: Rácz Sándor kisbirtokos, Bölön, Bodor utca 12. Vallása: ref. Életkora: 87 éves. Házastársának családi és utóneve: özvegy Héczei Judit. Szüleinek családi és utóneve: ismeretlenek. A halál oka: aggkori végkimerülés.
Özvegyéről a későbbi bejegyzés:
Bejelentő: Pál Jánosné. Anyakönyvvezető: Tana Albert. A bejegyzés ideje: 1915. szeptember 16. Az elhalálozás ideje: 1915. szeptember 15., du. 5 óra. Az elhalt családi és utóneve, állása (foglalkozása) és lakhelye: Héczei Judit özv. Rácz Sándorné, magánzónő, Bölön, Bodor utca 12. Vallása: rom. kath. Életkora: 69 éves. Házastársának családi és utóneve: néhai Rácz Sándor. Szüleinek családi és utóneve: néhai Héczei Márton, néhai Jozsa Mária. A halál oka: mellhártya gyulladás.
A felmenők
Bölönből mára kihaltak a Ráczok, de régebben nagy család lehetett. Ifj. Tana Gyulának, az Erdélyi Genealógiai Társaság tagjának a bölöni unitárius és református egyházi anyakönyvekben végzett, nem publikált kutatása szerint 1759 augusztusában született Bölönben Rátz Sándor, neki a fia Rátz Sándor (sz. 1793- ban), és az ő fia a mi honvédünk.
Kocs János sepsiszentgyörgyi genealógus angyalosi, szotyori, illetve szörcsei (szintén nem publikált) kutatása honvédünk apjának szövevényes házasságait teszi átláthatóbbá. Ráczunk apjának, akit id. Ráczként jelölünk a továbbiakban, három felesége volt. Az első a már említett angyalosi nemes Forró Mária (Angyalos, református, 1801 – Angyalos, 1830. február 10.), Ráczunk édesanyja. Esküvőjük pontos ideje és helye egyelőre nem ismert, feltételezhető csak, hogy 1824-ben vagy 1825-ben házasodhattak össze, amennyiben Rácz az első gyermekük volt. Forró Mária szült egy János nevű gyermeket is 1829-ben, aki viszont nem érte meg a felnőttkort.
Felesége korai halála után id. Rácz 1830. szeptember 7-én Szotyorban (bejegyzés az angyalosi anyakönyvben) elvette szotyori nemes Nagy Zsuzsannát (Szotyor?, református, 1802 – Angyalos, 1835. szeptember 10.). A második feleség korai halálának helyszínéből és ezt megelőzően három gyermekük angyalosi születési helyéből arra következtethetünk, hogy az ekkor már református család Angyaloson élt. A gyermekek neve: Károly (sz. 1831. július 20.), Anna (sz. 1832. június 30.), Zsuzsanna (sz. 1835. január 22.).
Miután megint özvegységre jutott, id. Rácz 1836. március 21-én harmadjára is megnősült. Ezúttal a bölöni Gazdag Annát (Bölön, 1803 – 1859. dec. 10.), Gazdag Benedek lányát vette nőül, aki az adatok szerint gyermektelen volt. Feltételezhetően egy ideig Angyaloson éltek, mert a házasság Angyaloson van bejegyezve, illetve ifj. Rácz Sándor féltestvéreiről nincs adat a bölöni egyházi levéltárban.
A bölöni Rácz-kúria építését 1848-ra teszi a család, ekkor toldották meg a régebbi részt. Talán ekkor költözik vissza Angyalosról id. Rácz és harmadik felesége Bölönbe. Mikor négy év múlva, 1852 augusztusában meghal, temetését bejegyzik a bölöni református anyakönyvbe, ahogy később felesége temetését is.
Angyaloson id. Rácznak még élhetnek leszármazottai. Hogy kik ők, az talán épp e cikk megjelenése nyomán fog kiderülni.
A legendák Rácz Sándora. Ismeretsége Petőfivel
Rácz életéről több adat és legenda is fennmaradt, melyek átörökítését Bölön naiv költőjének, Máthé Samunak (1904–1993) köszönhetjük, aki nemcsak írni, hanem mesélni is szeretett: amit Rácz Sándor bácsi neki elmondott (9 éves volt, amikor Rácz meghalt), vagy amit róla a felnőttektől hallott, azt továbbadta unokájának, Bedő Áronnak.
Az egyik adat az, hogy a forradalom alatt élelmezési tiszt volt. Bona Gábortól tudjuk, hogy Rácz Bem seregében szolgál tizedesként, majd 1849. június 9-én Bem alhadnagynak nevezi ki, és áthelyezi a Nagyszebenben alakuló, későbbi 135. honvédzászlóaljhoz. Rácz eszerint június 9-e után tényleg tiszt volt, és semmi okunk annak megkérdőjelezésére, hogy éppen az élelmezésnél dolgozott.
Négy legenda maradt fenn életéről: 1. Petőfi Sándorhoz fűződő ismeretsége, 2. oroszországi fogság és onnan való szabadulás, 3. első feleségétől való válásának története, 4. a második feleségével való találkozása.
A Petőfit érintő családi legenda mindössze ennyi:
„Bem seregében Rácz Sándor megismerte Petőfit. Fehérvárnál történt e beszélgetés: – Gyere, druszám, lőnek! – Menj, druszám, én még egy sort lejegyzek.”
Ismerhette-e Rácz Petőfit? Petőfi életének 1849-es történéseit kiválóan ismerjük: január 25-én csatlakozik Bem seregéhez, és május 4-éig van mellette (amellett, hogy futárként pár napra otthagyja a tábort, valamint rövid ideig betegeskedik). (Dávid Gyula – Mikó Imre: Petőfi Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972, 145, 183) Ebben az időszakban akár meg is ismerhette egymást a két Sándor, hisz mindketten ugyanazon seregben szolgáltak.
Petőfi legközelebb július 25-én, Bereckben csatlakozik Bem seregéhez, és mellette is marad július 31-ei eltűnéséig. Ekkor viszont Rácz már a 135. honvédzászlóaljnál szolgál alhadnagyként, amelyik Szeged környékén tartózkodik (Süli Attila: A honvédség szervezése Erdélyben 1849- ben. Acta Siculica 2014–2015, 195–248, 212: „Július közepén az 1098 fős, fegyvertelen zászlóaljat Szegedre, a tartalék sereghez rendelték. A fegyvert Szőlősnél tették le”) – ebben az időszakban semmiképp sem találkozhattak.
Volt-e csata január 25-e és május 4-e között Gyulafehérvárnál, Erdélyben, amelyben mind Rácz Sándor, mint Petőfi részt vett? Volt bizony, Petőfi Szászsebesen, április 11-én ezt írja naplójába az április 4-étől kezdődő időszakra:
„Szebenben találtam Bemet; mint egyszerű közember mentem hozzá, minden igény és vágy nélkül; ő visszaadta a kapitányságot, s ki nevezett segédének; az elsőt közönyösen, a másodikat gyönyörrel fogadtam el. Másnap Gyulafejérvár alá mentünk, s azt még aznap mintegy 3 óra hosszat ágyúztuk, s föladásra szólítottuk föl; a várbeliek egyikre is, másikra is huszonnégy fontosokkal feleltek. A tábornok annyi sereget hagyván a vár körül, mennyi elegendő annak teljes bekerítésére, ide jött Szászsebesbe, s azóta itt vagyunk.” (Petőfi Erdélyben, 173)
Ekkor, 1849 áprilisának első napjaiban, Gyulafehérvárnál hangozhatott el a beszélgetés a két Sándor között, amelyet a családi legendárium megőrzött („– Gyere, druszám, lőnek! – Menj, druszám, én még egy sort lejegyzek”). A Rácz-legenda szerint a császáriak ágyúznak, Petőfi szerint visszaágyúznak – mindenképp szembetűnő az élőszóban fennmaradt történet és a naplóbejegyzés közti hasonlóság. Hogy Petőfi csak az után vonul hátrébb, hogy a megkezdett sort befejezi? Elképzelhető. E rövid beszélgetés után nyilván mindannyian hátrébb vonultak.
Ám egyáltalán találkozhatott-e a két világ: a magas körökben forgó Petőfi, aki egyben Bem szárnysegédje, valamint az élelmezésnél dolgozó honvéd? Aki volt katona, tudja, hogy a konyhán dolgozó személyeket mindenki ismeri azon oknál fogva, hogy naponta találkozik velük. Az illető konyhás meg, az emberi természetből kifolyólag (ha nem teljesen mamlasz, ami egyáltalán nem mondható Ráczra) biztosan megszólította a híres Petőfit, s ha egyebet nem, annyit mondott neki, hogy Sándor vagyok én is – másnaptól meg druszázták egymást.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)
