Gulyás Gábor: Végigmenni az úton

Nemrég Jeruzsálemben végigjártam a keresztutat, vagyis azt az útvonalat, amelyet Jézus a Praetoriumtól a Golgotáig megtett. Nem volt könnyű mindegyik stációt megtalálni – némelyiket utóbb beépítették az arabok vagy a zsidók, s akad olyan is, ahol hiányzik a jelzőtábla. Jeruzsálem óvárosát a különböző bazársorok uralják, jórészt olyan talmi használati- és ajándéktárgyakat kínálva, amelyek nagyon kevéssé utalnak rá, hogy ez a város három világvallásnak is a központja. A szakralitás helyét ott is átvette az üzlet, a szórakozás és a politika – hasonlóan ahhoz, ahogyan mifelénk, Napnyugaton történt. Nagyon könnyű rossz irányba indulni. Mert ahogyan a Prédikátor könyvében olvashatjuk Dávid fiától, Jeruzsálem királyától: hiába tudjuk, hogy az ilyesmi „felette nagy hiábavalóság”, mégis úgy döntünk, hogy rossz úton keressük a megváltást.

A nyugati világ történelme hamis messiások történeteiként is leírható. Azok a karizmatikus politikusok, akik társadalmi világmegváltást ígértek, a „szent cél” érdekében többnyire minden eszközt megengedhetőnek tartottak. Így jött létre a kommunizmus és a fasizmus, az a két messianisztikus ideológia, amely a modern nyugati világ legnagyobb tragédiáit okozta. A hamis messiások fellépésének eredményeként – a beígért evilági Paradicsom helyett – elpusztított városok, milliószámra legyilkolt emberek és szinte feldolgozhatatlan, évtizedeken át ható traumák maradtak ránk.

A modern ember megváltáskeresésének hagyományos tárgya a saját teste, mégpedig annak tökéletesítése révén. Akadnak, akik különféle kémiai szerekkel és fizikai programokkal alakítják testüket, mások sebészeti beavatkozások révén formálják vagy egyszerűen csak tetoválásokkal adnak új kinézetet egy-egy testrészüknek. A műkörmök, műszempillák, parókák használata, a fiatalítást ígérő szerek vagy az előnyös megjelenést cselesen lehetővé tevő ruhadarabok viselése mind-mind egy olyan ideális test elérését célozzák, amely a filmek vagy a média sugalmazása szerint a „sikeres ember” sajátja. De a hibátlan, tökéletes test – a szépség és a kellem korszakokon átívelő beágyazottsága ellenére – soha nem hoz megváltást és a mindennapokban nem is érhető el. Legfeljebb egy internetes közösségi oldalon – az viszont szükségképpen fikció.

Azzal, hogy a test öregedési folyamatait igyekszünk elfedni, közvetve az elmúlást, a halált utasítjuk el. A halál a modern ember metafizikai szenvedésének állandó viszonyítási pontja, amiről mindazonáltal sokszor kényelmetlen gondolkodni. Mivel a saját haláláról senkinek nem lehet tapasztalati tudása, az ezzel való számvetés szükségképpen külsődleges, bizonytalan és rejtélyes szempontok alapján történik.

Szent Pál szerint a halál a testi élet termése: „Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjainkban, hogy a halálnak érleljünk gyümölcsöt” (Róm 7,5). A bűn halált kell, hogy vonjon maga után, ez a zsold, amit a bűn szolgájának, az embernek fizet (Róm 6,16–23). A bűntől való elszakadás egyszersmind a haláltól történő elszakadás is: aki Krisztussal együtt meghal, az részesül Krisztus feltámadásában. Pál azt hirdeti, hogy az utolsó ítélettel egy olyan egyetemes változás következik majd be, amely teljes egészében szakít a régi világgal, hogy elkezdődhessék az üdvösség ideje, az új, tökéletes világ kora (1Kor 13,10). Éppen mert valami teljesen új kezdődik a feltámadással, az nem is írható le földi analógiákkal. A testi halálon túli élet eszerint tehát csak jövőbeli, még akkor is, ha az egyetemes változás már megkezdődött (Krisztus feltámadásával), a beteljesülés voltaképpen a küszöbön áll (1Kor 15,51): közel az idő, amikor az utolsó ellenség, a halál is eltöröltetik (1Kor 15,20–27) Krisztus parúziájának idején. A testben járás által jellemezhető jelen ilyen módon a hívő emberek számára is a szenvedések időszaka, bár ez a „mostani pillanatnyi könnyű szenvedés […] a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét” szerzi meg nekik (2Kor 4,17). Nyilvánvaló, hogy a test nemcsak a jelenbeli emberi élet „legátfogóbb fogalma”, de Pál a jövőbeli emberi létezést is testként gondolja el. Még akkor is, ha a feltámadott test már nem érzéki test lesz, hiszen a „test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot” (1Kor 15,50). Éppen ezért az érzéki testnek szellemi testként kell feltámadnia (1Kor 15,44).

A keresztény hit szerint az eredendő bűntől megváltó Messiás a názáreti Jézus. A megtestesült, majd megfeszített Fiú története nem csak a vallásos emberek számára fontos: ez a napnyugati kultúra meghaladhatatlan hagyománya. Kulturális szempontból a világunk kétezer éves. Krisztus nélkül ennek a kétezer évnek a történelme értelmetlen s így értelmezhetetlen lenne. Ugyanakkor az evangéliumi tanítások a profán kultúrába sok áttétellel kerültek át és az évszázadok alatt jelentésváltozásokon mentek keresztül. Jézus a XX. században a popkultúra ikonja lett, nemegyszer közhelyes, lapos értelmezések eredményeképpen. Mintha Jézus követésének hagyományos programja helyett az evangéliumi történetek öncélú felhasználása került volna előtérbe. Ahhoz, hogy a krisztusi áldozat az egyes ember számára ne csupán történeti vagy esztétikai jelenség legyen, a hit kegyelme szükséges. Ez nem sajátítható el (hiszen túl van a racionalitáson): vagy megadatik, vagy nem. A dicsőséges, győzedelmes Krisztussal sokan szeretnek azonosulni – a megalázott Jézussal csak azok tudnak, akik hisznek benne. Mert ahogyan a feltámadáshoz a halálon át, úgy a megdicsőüléséhez a megszégyenülésén át vezetett Krisztus útja. Ezt hagyta nekünk örökül az Újszövetséggel: az utat, ahol őt követve haladhatunk, de amely csakis a hit révén tárulhat fel számunkra. Az utat, amelyen végigmenni a hívő embernek az egyetlen választási lehetőség, hiszen így nyer értelmet a földi élet.

Erről is szól a húsvét. A lehetőségről, amit az Úr Jézustól kaptunk, aki saját halálával megtörte a halált, feltámadásával pedig új jelentést adott az életnek. A keresztény húsvét megszentelt ünnepnapjai alkalmat adnak rá, hogy őszintén szembesüljünk ezzel a lehetőséggel: kizárólag rajtunk múlik, hogy végigmegyünk-e a kijelöltetett úton.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. március 31-i számában)