Tisztelt olvasók, tisztelt bíróság!
Kérem, mielőtt még ítéletet mondanának fölöttünk, még pontosabban fölöttem, mint döntéshozó fölött, hallgassák meg védőbeszédemet.
Egyetlen mentségem van az elmúlt három évre: egy ügyű vagyok. Egy ügyem van: a magyar kultúra. És bár szükségtelennek látszik, de hozzá kell tennem: a magyar nemzeti kultúra.
Nagy Koppány Zsolt | Aranymetszés
Gyanúsan sokat figyelem magam az utóbbi időben: vagy beteges nárcizmus ez, vagy megöregedtem és óvatosabb vagyok. De az is lehet, hogy van rá okom. Okom van rá.
Ez az ok most éppen a printlapunk megszűnése/átalakulása/világhálóra költözése.
Csöppet sem jó érzés. Tudom, persze, ez a múlt, az online a jövő, de mégis, mégis, miért temetni mindjárt mindent, ami a múlt?
Korszerűtlen a gondolkodásom. Olyan avítt kulcsfogalmakból építkezem, mint: nemzet, anyanyelv, hűség, a szülőföld és a haza szeretete, becsület, család, munka, szabadság, hit. Feltölt a magyar nemzet sokszínűsége és az ebből adódó egység. Az egyik barátom a fővárosban született, de Zalában nőtt fel, egyébként sváb felmenőkkel (is) bír. Vele csodálkoztunk rá, hogy a zalaiak olyanok, mint a székelyek, talán ezért is vagyunk barátok, egy nyelvet beszélünk mindenféle értelemben. Kárpátaljától a Vajdaságig, Őrvidéktől Székelyföldig otthon vagyunk a Kárpát-medencében, és ezt csak az érzi zsigereiben, aki el is látogat a végekre. És lehet, hogy Beregszászon ukránul, Szabadkán szerbül, Pozsonyban szlovákul, Kolozsváron románul is szólnak hozzánk, de lényegében ugyanazt mondják, amit mi, magyarul érzünk: hogy itt van az az Európa, amiben otthon vagyunk.
A tengerben úszó ember nem vágyakozik vízbe, mert éppen benne van. Az vágyik vízbe, aki vasalódeszkán hasra fekve imitálja az úszást. Hát így nézzünk kifelé: a brüsszeli üvegkalickákban vasalódeszkán úsznak, és még ahhoz is szemüveget tesznek, orrcsíptetőt és füldugót. Így tanítanának minket, a Kárpát-tengerben úszókat a helyes kar- és lábtempóra.
Mi valóban nem beszélünk európaiul, mert európai nyelv nem létezik. A politikailag korrekt újbeszél nem nyelv, hanem annak ellentéte: nyelvfosztás, cenzúra, elveszik a szavainkat, kilúgozzák a megmaradt fogalmak értelmét. Európát mint eszmét rabosította a gondolatrendőrség.
Nem imádkozunk európaiul, mert európai Isten sincs.
Magyarul beszélünk, magyarul imádkozunk. Magyarok vagyunk, tehát európaiak.
Az otthonérzetet az anyanyelvi kultúra biztosítja. Nálunk megszólal Shakespeare – Arany János szavaival. Számunkra Bartók nem egzotikum, hanem zenei anyanyelvünk nagymestere. Ha Bukta Imre megfesti, ahogy Krasznahorkai felolvas Mezőszemerén, és fölhívja a figyelmünket arra, hogy egyetlen ember sincs Krasznahorkai mellett a képen, érteni véljük derűs, bölcs fájdalmát.
A kultúrában arra vagy kíváncsi, ami más, mint a többi. A mi másságunk mi magunk vagyunk. Az, hogy innen, a Kárpát-medencéből nézünk a világra, és hogy van egy ezeréves múltunk, ami miatt ezeréves jövőben tudunk és merünk gondolkodni.
A saját kultúránkban élünk. Ez a legfontosabb a számunkra. Nem azért, mert jobb vagy rosszabb lenne, mint bármilyen más kultúra, hanem azért, mert a miénk.
Saját kultúrában élni azt jelenti, hogy mi vagyunk saját magunk kortársai.
Saját kultúrában élni azt jelenti, hogy nem lehet(ne) éles törésvonal főváros és vidék között, és hogy a kartográfiai határok nem lehetn( én)ek egyszersmind mentális határok is.
Saját kultúrában élni azt jelenti, hogy kíváncsiak vagyunk másokra.
Saját kultúrában élni azt jelenti, hogy büszkék vagyunk eleinkre azért, amit létrehoztak és örökül hagytak ránk, egyben felelősséget vállalunk azért, hogy utódaink számára jobb legyen a világ.
Ezért váltunk léptéket. Heti nyolc oldal már nem elég ahhoz, hogy saját kultúránkat megmutassuk, gazdagítsuk.
Új formátumot kerestünk, egy új hordozót készítünk elő. Terveink szerint havonta százvalahány oldalnyi kortárs magyar kultúrát mutatunk meg, és ez csak a töredéke lesz annak, amit mutatni lenne érdemes.
Köszönjük, köszönöm, hogy eddig kitartottak mellettünk.
És végezetül szeretném megköszönni az Előretolt Helyőrség szerkesztőségének, hogy három éven át kitartóan gondozták a mellékletet, mellékleteket, mert az anyaország mellett már Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken is létrehoztuk testvérlapjainkat.
Tisztelt Olvasók!
Az ítélet az Önök jussa. Mi továbbra is Bethlen Gábor erdélyi fejedelem iránymutatását követjük: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)
