Én úgy tanultam, hogy én-nel nem kezdünk mondatot. De én úgy gondolom, hogy ha én akarom, akkor akár így is kezdhetem. Nekem ne mondja meg semmilyen akadémia, hogy mit csináljak, mert én tudom, amit tudok. Amúgy azok, akik ezeket a szabályokat leírják ugyanolyanok, mint én. Sőt nálam valószínűleg öregebbek és fanyarabbak. Én biztos vagyok abban, hogy rengeteg dolog van, amiben sokkal jobb vagyok, mint ők. Mert végül is egyenlőség van az emberek között, s az ő véleményük ugyanolyan fajsúlyos, mint az én véleményem. Ha én úgy gondolom, hogy én-nel lehet mondatot kezdeni, akkor én én-nel fogom a mondataimat kezdeni.
Én úgy gondolom, hogy én egyéniség vagyok. Van még pár dolog, amiben lehetnék jobb is, de én – mivel erős az akaratom, s minden tehetségem megvan hozzá – minden kicsinységemet kinövöm. Én megvalósítom önmagam, előhozom azt a legjobb én-t, aki már úgyis ott bent lakik bennem. Én mindent megtehetek, amit csak akarok.
Én sosem szerettem az iskolát, mert ott folyamatosan korlátozták az én előtörő képességeimet. Az ötleteimet bírálták, javaslataimat elvitatták, s azt próbálták belém sulykolni, hogy én nem vagyok elég jó. Én nem szeretem az ilyesmit, mert én tudom, hogy az én javaslataim, ötleteim, meglátásaim, az én fantáziám megnyilvánulása az mind ugyanolyan helyes, mint az, amit mások mondtak korábban. Ők is emberek voltak, nem?
Én egy olyan munkahelyet akarok, ahol az én kreatív erőim tisztán és gát nélkül megnyilvánulhatnak, ahol ötleteimet kibontakoztathatom, mert biztos vagyok, hogy nagyon sok ember szeretni fogja azokat. Azok, akik meg esetleg nem értenek egyet, vagy kritizálnának csak irigyek és rosszindulatúak. Próbálnák csak ők meg, s látnák, hogy nem is olyan egyszerű kreatívnak lenni. Most még nem dolgozom ott, de ez a mostani munkahely csak egy átmeneti állapot, egy kényszer, amit mihamarabb levetek magamról, mert addigra lesz nekem elég, hogy saját lábaimra álljak.
Rácz Norbert Zsolt | Milyen az ember, ha vallásos?
De akkor mit is jelent vallásos emberként élni? A vallásos ember megbotránkoztató. Köpik a konvenciókra, magasról tesz arra, ha nem úgy lép vagy néz vagy szól, ahogy elvárják a vallásos embertől. A vallásos ember megveti a templomokban képmutatóskodókat, akik kilépve onnan például sárosra isszák magukat, majd – gőzleeresztés végett – agyba-főbe verik az asszonyt és a gyermekeiket. A vallásos ember nem tartja be a társadalmi, sőt még az egyházi szabályokat sem, csak akkor, ha azokban értelmet lát.
Nekem olyan párom lesz, aki imád engem, aki látja a potenciálomat, s mindent megtesz, hogy kibontakozzak. Gyönyörű gyerekeink lesznek, igazi mintacsalád, ahol sosem lesz veszekedés, baj és hiány.
Én néha csalok, de ez nem csalás, csak kikalapálása a csorbának, amit tesz velem az élet. Mert az élet sokszor gonosz, az emberek is azok, rosszat akarnak nekem, s velük szembe csak úgy lehet fellépni, ha az ember nem mindig játszik tisztességesen. Egy-két ilyen lépés azért még nem a világ, mások, sőt mindenki sokkal többet csal, ha az ember nem ügyeskedik, eltapossák. De én ezt nem hagyom. Pörgök, kapálózok, mindent megteszek, hogy első legyek, s ha valaki elém áll, hát az az ő hibája. Én csak azt veszem el, ami nekem jár, de azt elveszem, s az eszközök között nem válogatok.
Nekem általában igazam van. S amikor azt mondom, hogy általában, akkor azt gondolom, hogy mindig. Eddig minden, amit megmondtam az pont úgy lett. Egyeseknek véleményük van a dolgokról, de én tudom, amit tudok, s ez a tudás sosem hagyott cserben. Én úgy nőttem fel, hogy az élet megtanított nagyon sok dologra. Biztos állításaim vannak a világról, amit nem lusta fotelemberek találtak ki, hanem én megtapasztaltam. Sokan nem tudják, nem látták, amit én, s ezért hülyeségeket gondolnak és mondanak. De én pontra teszem őket.
Én jó ember vagyok. Sose ártottam senkinek, mindig első voltam az adakozásban, ha mindenki annyit adna a koldusoknak, mint én jobb lenne a világ. Én a használt ruhát mindig odaadom a szegényeknek, meg annak a sok nyomorultnak, akiknek gyűjtenek. De ha már adtam, akkor elvárom, hogy valaki vigye el ezeket a hajléktalanokat az utcáról. Nem tudom hová, ez nem az én dolgom, de engem zavarnak, mert büdösek és félek tőlük. Na, nem úgy, mert én senkitől és semmitől nem félek, de ezektől minden kitelik, pedig én mennyit dolgozom értük.
Én feláldozom magam mindenkiért, dolgozom másokért, én rengeteget tűrök. Én jó vagyok, én becsületes vagyok, én okos és tapasztalt vagyok. Én imádom magamat.
